2008. augusztus 16.

Brassói aprópecsenye

Ez is egy olyan étel, melynek olvasata közben kedves látogatóim biztosan azt gondolják magukban : "Ezt én nem így csinálom..." Sokáig én sem így készítettem, aztán az egyik szakácskönyvemben rátaláltam az alábbi receptre.

Hozzávalók:
  • 70 dkg sertéscomb vagy szűzpecsenye
  • 6 gerezd fokhagyma
  • 1 tk paradicsompüré
  • só, bors
  • burgonya
A húst csíkokra felvágom, majd kevés olajra teszem, s pár percig nagy lángon sütöm. Ha kifehéredett a hús, kevés vizet öntök alá, áttörök 3 gerezd fokhagymát, hozzáadom a paradicsompürével együtt, sózom, borsozom, és lefedve takarékon párolom. Időnként megkeverem, pótolom a vizet. (Most sertéscombból készítettem, de szűzpecsenyéből pillanatok alatt megvan. Szoktam hozzá tenni vékony csíkokra vágott füstölt szalonnát is, ma ez kimaradt. Ja... és ma kicsit több paradicsompürét tettem bele - ez tisztán látszik :))) Ha a hús megpuhult, hozzáadom a maradék fokhagymát és fedő nélkül is pirítom egy kicsit.
Köretként hasábburgonyával is szoktam tálalni, ma sült krumpli "kockával" adtam a srácoknak. A fényképen is látszik, én nem szoktam a húst és a krumplit összekeverni, mindenki a maga tányérján teszi azt, ha akarja.
Remélem van, akinek ez a variáció is elnyerte tetszését :)

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések: