2011. február 28.

Most is egy kifli :))



Ráadásul a tésztája most is ugyanaz... hiába - nehezen szabadulok a jól bevált dolgoktól :))
Ma másképp formáztam és nem sajttal szórtam meg, hanem egy kis sóval. Nagyon jól sikerült - a Srácok hotdogként - virslivel ették, mi pedig isteni Debrecenivel.

2011. február 27.

Csörögefánk

Reggel még nem tudtam, hogy mit sütök majd, csak azt, hogy baracklekvárt szeretnék enni hozzá...
Délelőtt Enyémférj szétszedte a hálószobát, amely akkora, mint az ágyunk :) - ágyneműt húzott, takarított, porszívózott, a matracot is megfordította - szóval igen elégedett voltam vele :). De az ebédfőzés (csirkehúsos zöldborsóleves, fűszeres burgonya és rántott szelet volt a menü) és a segítség mellett nem maradt időm a desszertre - néztünk is nagyokat a második fogás után :)) Miután összepakoltam a konyhát, pihentem egy fél órát, közben pedig körülnéztem Csöröge-ügyben. Még sohasem készítettem - Ancsika - nekem Mian :) - változatára esett a választásom. Jól sikerült, bár szerintem még vékonyabbra kellett volna nyújtanom - hiába hiányzik még a csöröge-rutinom:)

Hozzávalók:
  • 40 dkg liszt
  • 4 tojás sárgája
  • 1 csipet só
  • 2 ek porcukor
  • 8 dkg vaj
  • kb. 1-1,5 tejföl
A hozzávalókból rugalmas tésztát gyúrtam. Egészen addig gyömöszöltem, amíg a tészta szép fényes lett és könnyen nyújtható. Ezután letakarva kb. f20 percet pihentettem (én nem tettem hűtőbe), majd rombusz alakúra szabdaltam derelyevágó híján egy sima késsel :)
Bevagdostam a közepén és az egyik csücskét áthúztam. Forró olajban mindkét oldalán megsütöttem.


A Srácoknak nagyon ízlett - Tomikám - aki egyébként bárányhimlős jelenleg - nem volt hajlandó megvárni a fotózást, ki kellett vennem neki a tálból, hogy rögtön uzsizhasson belőle.

2011. február 22.

A "nagybetűs" Kifli...


... legalábbis nekünk. Limara Húsos kiflijének receptjét már mutattam, nagyon jól sikerült, s a bejegyzés óta már számtalanszor - többféle töltelékkel - megsütöttem.
Enyémférjjel többször beszélgettünk már arról, hogy a Srácoknak nem kellene a multis felfújt kifliket enniük, de idő hiányában ritkán tudok a sütő mellé állni. Ma mégis megtettem, és úgy gondoltam, nagy méretben és töltelék nélkül készítem el a fenti link alatt található péksüteményt.

A tésztája nagyon könnyű, szépen megkel és nagyon jól formázható. Fél 3-kor pakoltam be a gépbe a hozzávalókat, amely negyed órát dolgozott, majd a tésztát kelesztőtálba tettem. Fél 4-kor a tésztát két cipóra osztottam, kinyújtottam és négy cikkre vágtam a kört. A 8 kifli szépen pihent, amíg Petiért és Tomiért elszaladtam az oviba. Fél 5-kor már a sütőből vettem ki a gyönyörű kifliket, amelyek éppen kihűltek, mire a ház ura hazaért.
Enyémférj a második szendvicse után azt mondta - ez mégsem lesz jó így ... a Srácok finomat esznek, de ő nem fogja tudni megállni, hogy csak kóstolót egyen belőle. Pedig nem szeretne úszógumit... (tényleg sportos alkat :)

2011. február 20.

Húspác és Kifli "kenyérből"

Már fél éve nem írtam... nagyon elszaladt az idő :) Hiába, mióta suliba is járok, dolgozom, a Srácaimmal is egyre több a közös program, foglalkozni való, nem nagyon marad idő a blogolásra. Pedig a főzésről nem szoktam le... igaz, gyakran készítek olyan ételt, amelyet már bemutattam.
Ma főztem-sütöttem, finom lett minden.

Ebédre magam pácolt csirkecombfilét sütöttem néhány kolbászkával együtt, köretnek krumplipürét tálaltam.


A hússzeleteket még tegnap délelőtt befűszereztem (fokhagymasó, vegeta került a kezembe, sőt azt hiszem halak fűszerkeverék is :)), jól bemasszíroztam, majd nyakon öntöttem olajjal, egészen annyit, hogy ellepje. Lefedve tároltam a hűtőben, ma pedig csak sütnöm kellett. Finom porhanyós lett, ízlett mindenkinek.

Aztán... sütöttem estére kiflit a jól megszokott, bevált kenyértésztámból (a liszt fajtáját szoktam váltogatni).

Hozzávalók:
  • 3 dl tej
  • 3 dkg vaj
  • 1 tk só
  • 2 csapott ek cukor
  • 1 csipet aszkorbinsav
  • 40 dkg BL55 liszt, 10 dkg világos rozsliszt
  • 2 dkg élesztő
Szokás szerint bepakoltam a kenyérsütőgépbe, ami 15 percig dagasztott, majd a kelesztőtálban duplájára kelesztettem. Gyönyörű lett :)

A formázás nem sikerült annyira, olyan "kiflisebb formát szerettem volna :)) de végül is az íze kárpótolt minket. Formázás után még pihentettem fél órát, megkentem egy kis vízzel és megszórtam sóval. Gőzös sütőben 200 fokon 15 percig sütöttem.