2011. július 11.

Túrós pogácsa 2.

Régen sütöttem olyat, amit még nem... De most itt az idő - sikerült az államvizsgám, a nyelvvizsgám, szünet van és a lakás festését is befejeztük. Pénteken túrós tésztát szerettem volna csinálni a babgulyás mellé, de elmaradt - senki nem kívánta. A megmaradt túróból és a többi hozzávalóból Limara receptje alapján túrós pogit sütöttem.


Hozzávalók:
  • 50 dkg liszt
  • 12 dkg margarin
  • 1 tojás
  • 25 dkg túró
  • 2 dl tejföl
  • 1 ek só
  • 2,5 dkg élesztő
Mindent úgy csináltam, ahogy Limara is írta: a tejfölt meglangyosítottam, majd tettem bele 1 tk cukrot és belemorzsoltam az élesztőt. Ezt hagytam pihenni addig, amíg a margarint összemorzsoltam a liszttel és a túróval, ehhez hozzáadtam a sót és a tojást is ráütöttem. Erre öntöttem az élesztős tejfölt és jól összegyúrtam. Nekem nem kellett még tejföl hozzá, pont jó állaga lett a tésztának.
Kinyújtottam, hajtogattam, (én csak) fél órára betettem a hűtőbe, majd ezt még egyszer megismételtem. Ezután nyújtottam, berácsoztam és lekentem tojással. Szaggatás után sütőpapírral bélelt tepsire tettem és 180 fokon kb. negyed óra alatt megsütöttem.
Finom lett - és nem utolsó szempont, hogy ebben a melegben délután sem száradt ki, finom puha maradt. Mindenkinek ajánlom :)

Nincsenek megjegyzések: